2009. február 12., csütörtök

Rózsaszín fürdőkád


A mai nap egész jó volt. Igazából nem történt semmi eget rengetően érdekes dolog. Élem átlagos minden napjaimat. Tengetem csöpp életem.
Első óra irodalom, a Tibi tartott kiselőadást, a mi annyira szörnyen unalmas volt, hogy nagyon. Azt hittem, hogy el fogok aludni. Utána japán ami jó volt. Az új sensei nagyon kedves! Ma két részre volt osztva az osztály és mi az új senseiel voltunk. Olyan jó volt, hogy egy csomó mindent megértettem abból amit mondott. Igaz, hogy olyan szerkezeteket használt, amit már tanultunk, de akkor is. *__* Olyan nagy élmény.
Aztán tesi volt harmadik órában, ami egész tűrhető volt, bár a cigánykerekezés nem sikerült és addig nem leszek leosztályozva, amíg azt meg nem próbálom csinálni valahogy. :D Föcin szerencsére nem én feleltem, de szerintem nem is felkeltett volna, mert kedden nem voltam. :) Aztán rajz és ének, amin nem volt semmi érdekes.

Hazafelé Titi látott egy fiún ugyanolyan pulcsit, mint az övé. De aztán Bubuval buszmegállóban megállapítottuk, hogy tényleg olyan volt, csak Titié zöld a fiúé meg szürke. :D

Hm ma így kb. ennyi történt. :D Holnap lehet, hogy benézek a Fazekasba. De ez még a holnap zenéje. (H) Nah már ennyi! Para vista novamente! :D

Nincsenek megjegyzések: