2008. november 16., vasárnap

Újra itt


Mint a címből is kiderült, folytatom a blog írást. Akkor jöttem rá, hogy ezt a blogot megszerettem, amikor egy újat akartam létrehozni.

Jelentem túl vagyunk a gólyaavatáson. Nem volt olyan vészes, mint ahogy azt gondoltam. Persze a kilencedikesek utolsók lettek, mint mindig. De ez jövőre máshogy lesz, majd mi teszünk róla!
Az a sakkfigurás dolog sem volt olyan durva, mint ahogy azt elképzeltem, lehetett volna rosszabb is. :D Mindent összevetve én nagyon jól éreztem magam és ez a lényeg! :)

Ma van 2 héte, hogy nincs gépem. Ez mondjuk furán hangizk hiszen most is itt ülök és az ölemben van a gép, ez úgy lehetséges, hogy kaptam egy kölcsöngépet. De ez nem az igazi, mert nem lehet rá letölteni semmit és még az msn is rossz. De ha minden igaz akkor jövő héten már lesz normális gépem! :D

Az animés, mangás japános blogom nem jött be, hiszen néha ezt sem tudom rendesen vezetni, nemhogy még azt is. Meg időm se lenne rá. A napjaim nagy részét a suli ill. a tanulás veszi el. Meg persze néha egy kis tévézés, zene hallgatás, netezés szórakozás. Sajnos az előbb felsorolt dolgok elég kis számban szerepelnek az életemben! :(

Igazából az elmúlt több mint egy hónap történéseit összefoglaltam nagy vonalakban! Jaj, azt kifelejtettem, hogy holnap nem kell mennünk suliba, így be tudok menni a fazekasba a volt osztálytársakhoz. Remélem jó lesz és nem pazarolom el az időmet! :)


ui.: Mostani nagy kedvencemet szeretném megmutatni egy nagyon jó animének az openingjét, amit majd csak akkor tudok befejezni, ha visszakapom a gépet! :]