Egy gyenge pillanatomban rám jött, hogy én összeírom az eddig elolvasott könyveket. De rájöttem, hogy túl sok van és a felét ki is hagynám szerintem, úgy pedig nem lenne túl hiteles.
Ha már úgyis könyvekről akartam írni, akkor egy kicsit olvasási szokásaimról. Hm kezdjük az elején:
Kezdetben, amikor megtanultam olvasni, kimondottan utáltam. Nem tetszett, hogy kötelezőket EL KELL olvasni. Nem tudtam felfogni ésszel, hogy mi olyan jó egy könyvben. Aztán olyan másodikos vagy harmadikos lehettem, amikor elindult a nagy Harry Potter láz és mindenki azt olvasta. Én is megkaptam, mert mindenki el volt ájulva tőle, hogy milyen jó meg minden. És tényleg. Nagyon tetszett. A Harry Potternek hála (?) megszerettem az olvasást. legalább is akkor azt hittem. Most már inkább úgy gondolom, hogy azért szerettem meg, mert volt egy könyv ami érdekelt és tetszett. Ha mondjuk akkor a Narniát kapom kézhez, lehet, hogy annak tudnám be az olvasás megszeretését. Aztán miután elolvastam az első két Harry Pottert, utána szinte elkezdtem falni a könyveket, egyre többet és többet olvastam, főleg nyáron.
Év közben nagyon ritkán szoktam olvasni, néha a buszon reggel és délután. De van, hogy nincs hozzá kedvem és fölöslegesen elcipelem. Mondjuk év elején elég sokat olvastam. A Muszasi ötödik kötetét és rengeteg Agatha Christie könyvet is felemésztettem. Aztán így az év közepén teljesen elszoktam az olvasástól, pedig karácsonyra kaptam egy majd 900 oldalas, 3 kötetes könyvet - mondjuk szerintem annak a kiolvasása nyárra marad. Viszont most év végére megint belelendültem, mert kölcsönkaptam Bubutól a Battle Royalet. Kb. 3 hétig tartott, tegnapelőtt eset sikerült befejezni, pedig nem is volt hosszú könyv, csak olyan 800 oldal körül lehetett. Máskor ilyen hosszú könyveket akár 2 nap alatt is kiolvasok. Csak hát az évi végi hajrában kezdtem el, így nem nagyon volt időm rá. Tegnap délután elkezdtem olvasni az Alkonyatot. Mindenki azt mondta, hogy hú, meg hű ilyen meg olyan jó. Tény, hogy jól meg van írva és a történet se rossz. Mondjuk már túl sok újat nem tartogat, hiszen Mozifanatkusok éjszakáján láttam a filmet. De ennek ellenére tetszik. Sokkal jobban szeretek olvasni, mint filmen megnézni a könyv a adoptációkat.
Most nyárra is rengeteg könyv be van tervezve, amiket remélem, hogy egytől egyig el tudok majd olvasni. Köztük valami angol könyvet is el kell olvasnunk angolul. Kis 'házi feladat' a nyárra. Mindenki ki van tőle akadva az angol csoportban, hogy mi az, hogy nyárra házit ad fel a tanár, de én örülünk neki. Így is úgy is el akartam olvasni valami könyvet angolul, de így legalább támpontot is kaptam. :D
Azt hiszem ennyi az én olvasási történetem, vagy mim. :D By-by.
2009. június 14., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)