2009. március 7., szombat

.haru


Tavasz van emberek! Jó idő, világos reggelek. Ugyan van egy kis eső és beborult ég is, de az a tavasszal jár. Kedvenc hónapom a tavasz, egyszerűen imádom. Tavasszal kellemes idő van, minden szép zöld meg sok virág van és eső is esik.

Most, hogy kitomboltam a tavasz iránti szeretetemet nézzük az elmúlt hetet. Így visszanézve nem is volt olyan rossz. Minden nap (kiv. kedd) 7. óra végéig voltam bent, pedig eredetileg csak heti kétszer 7 órám. Minden nap írtunk valami dogát. Vagyis pénteken megúsztam a töri felelést és röpdoga írást.
Március 15.-ei próbákra bejárok minden csütörtök reggel 0. órára és pénteken 7. órában is bent maradok. De úgy néz ki ez nem elég az ofő-nek, mert pénteken leszólt minket. Nah nézzük, hogy is történt: Péntek 6. óránk japán volt, amin feleltünk (szerintem jól ment :D) és kicsit később mentünk el óráról. Még próba előtt szerettünk volna megebédelni, de már csak 5 perc volt a szünetből. Mi azért még elmentünk, mert nem akartunk még 7. óra után ottmaradni, meg éhesek is voltunk. Honti meg kiakadt, hogy mi, hogy merészelünk enni és mi az, hogy nem rohanunk egyből próbára meg, hogy mindenki ránk vár. Mikor befejeztük az ebédet én megmondtam neki, hogy elkezdhették volna a Niki és én nélkülünk is, mert csak a 3. jelenetben vagyunk benne és amúgy meg, ÉN minden nulladik órára be tudtam menni, mindig ott voltam 7 óra előtt pár perccel, míg olyan is volt aki egyáltalán nem jött be. A próbát magát teljes egészében elhülyéskedtük. Aztán nagy nehezen 4 után hazaértem és mentünk vásárolni anyuval. Kaptam egy szép új lilás szürkés cipőt, meg két tök jó pólót. =D
Péntek reggel megtudta, hogy az angol tanárnőnk elmegy a suliból, mert kapott egy állást aminél kétszer annyit keres, mint most. Úgyhogy hétfőtől új angol tanárnőt kapunk. Remélem, hogy normális lesz.

Azt hiszem más túl érdekes dolog nem történt velem. Ja 3-4 hét múlva kiderül, hogy megyünk e Svédországba. :) By-by!

Coldplay - Clocks