2009. február 9., hétfő

Pisztáciás Csoki


Whuhu~ hol is kezdjem?! Az elején. Hát tegnap leginkább nem történt semmi érdekesnek vagy izgalmasnak mondható, éppen ezért nem is írtam új bejegyzést. :P Habár annyi említésre méltó történt, hogy émelyegtem és hány ingerem is volt, és estére elég szarul lettem.

Nah nézzük a mai napot. Már reggel nem voltam túl jól, de azért bementem a suliba, gondoltam hátha jobban leszek és nem akartam, hogy egy kis hasfájás visszatartson (stréber :'D). De ez nem így történt, az angol órát még úgy ahogy kibírtam, nem volt olyan szörnyű. Magyaron már kevésbé voltam jól és egyre jobban émelyegtem is. Szóltam is óra után az ofő.-nek, hogy nem vagyok túl jól. Mivel a következő óra informatika volt és dogát írtunk, nem akartam kihagyni, úgyhogy azt még végigültem, de az óra végére nagyon ki voltam. :S Szóltam is az osztályfőnöknek, hogy nem vagyok jól és hazaküldött. Szóval így kerültem haza. A hazaút általában 1 óra szokott lenne, de most min. 2 órának tűnt. El akartam menni még ma az orvoshoz, de csak délig rendel én meg 11:40-kor még csak a Hősök terénél voltam és a Blahától fél óra, szóval a Hősöktől nem értem volna oda, úgyhogy kénytelen leszek holnap elmenni. Mondjuk így annyi előnye van a dolognak, hogy nagymamámmal megyek, mert neki valamiért el kell menni a háziorvoshoz.

Ma irodalomóra elején az osztályfőnök bejelentette, hogy az egyik osztálytársunkat elütötte egy autó és most az intenzíven van, mert nagyon súlyosan megsérült. :S Szegény mindenki nagyon sajnálta. Viszont mondta a Vivi, hogy látta, hogy - most nevezzük X-nek, mert nem akarok nevet említeni - elnevette magát, akkor amikor megtudtuk. Ami szerintem, nagyon pofátlan és bunkó dolog. Tény, hogy az osztálytárs akivel a baleset történt nem a szívünk csücske, de azért azt mégsem kellett volna. :F És úgy gondolom nem csak én gondolom így.

Ma letöltöttem az msn 9.0 és el kell ismernem, hogy nagyon jó. :O Én is csodálkoztam rajta, de jól sikerült nagyon. =D Mondjuk kell hozzá a plus is, mert anélkül annyira nem jó. A lényeg a lényeg, hogy nem csalódtam most sem a WLM-ben vagy MSN-ben (kinek, hogy szimpatikusabb :D).

A ma reggeli eső első óra folyamán átváltott hóesés... akarom írni hóömlésbe (van ilyen szó egyáltalán Oo). Csak úgy szakadt. Úgy látszik a fentiek kirázták a párnákat. :D

Jaj el is felejtettem majdnem, hogy ma találtam egy tök jó névgenerátoros oldalt. Úgy tessék ide kattintani. =D

Hm, mára azt hiszem ennyi volt, más nem történt velem. :) By-by!