2008. június 30., hétfő

Remek memóriám és egy kis apróság


Na igen, mint már írtam az én memóriám pocsék, ezt a blogot is elfelejtettem. Mit ne mondjak egyáltalán nem vagyok erre büszke...

De, hogy ne csak erről szóljon a bejegyzésem mesélek egy kicsit, hogy mi is történt velem az elmúlt napokban! Először is már egészen megszoktam a kontaktlencsét és már a ki ill. betétel is úgy megy, mint a... hm.... ágyba vizelés xD

A másik dolog ami történt, hogy végre valahára vége van az EB-nek - ami jellemző módon mi magyarok nem voltunk kint - és végre nem azt hallom mindenhonnan, hogy húú, de nagy durranás a spanyolok megverték a németeket. Kicsit uncsi volt, hogy még a csapból is az EB hírei folytak. De a következő nagy sportesemény az a 2008-as Olimpia, amit kivételesen én is nagyon várok, hiszen ott már japánok is lesznek! *.* Meg azért az Olimipa sokkal izgalmasabb, mint az, hogy tizenakárhány izzadt, büdös ember rohangál egy pályán és egy labdát próbálnak berugni 2 pózna közé xD Szóval úgy ennyi a véleményem a fociról.

Erről jut eszembe, hogy még nem is meséltem az abnormális hobbimról, mégpedig a japánul tanulásról. De ez még önmagmában nem is lenne abnormális, de az már - legalábbis mások szerint - nem épp élmére utal, hogy mindenért oda vagyok, ami japán (kiv. a bálna és delfin vadászat és az édesbab). Ha valaki látná a szobámat, tuti, hogy mégegyszer megtudakolná, hogy biztos-e, hogy nem japánban van xD Ugyanis van japán térképem, japán zászlóm, japán étkészletem (vagymim), japán gyertyáim, mangáim és ha valaki a gépemhez is hozzájut azon meg animéket és képeket talál mégpedig japántól. Na szóval minenem van ami egy igazi japánfan-nak kellhet. És nagy álmom, hogy kimehessek egyszer japánba is! *____*

Na jól van nem untatom tovább a blogomat olvasó embereket, a sok hülyeségemmel xD
További szép napot kívánok! És ahogy japánul mondják: Sayonara!


ui.: már csak arra kéne rájönnöm, hogy hogy lehet úgy berakni képet, hogy azt ne az elejére rakja.... mert eddig már próbálkoztam kép berakással, de soha nem fogta körbe a szöveg és még csak nem is oda sikerült berakni, ahova én szerettem volna.... na mindegy még próbálkozok vele vagy majd csinálok egy külön linket ahol megnézhetitek a kedvenceimet! (:

ui2.: áháhá sikerült képet berakni ^_^

2008. június 19., csütörtök

Na valami frappáns cím kéne ide...


Egész jó napom volt tegnap estétől kezdve a mai nappal bezárólag! Tegnap este volt egy jó nagy beszélgetés fórumon és közben msn-en is. Szvsz*, jól sikerült, mert csupa olyan ember volt fönt fórumon akiket azért valamennyire jobban ismerek. Ennek köszönhetően sikerült lefeküdnöm hajnali 1-kor, de elaludni csak olyan 3/4 4 körül. És 3/4 1-kor meg már keltem is (:
De ennek ellenére jó volt :P

Alig két órával az ébredésem után mennem kellett az optikushoz vissza és betanították, hogy hogy kell betenni a kontaktlencsét. Hát ha más csinálja, akkor sokkal könnyebb, mintha magunknak kell. Olyan furcsa volt, hogy egy olyan kis izékét teszek a szemembe. A jobb szemembe egész gyorsan beletettem, bár nem egészen úgy ahogy kellett volna, de bekerült oda ahova kerülnie kellett. A bal szembe való behelyezés már tovább tartott, majdnem 10 percen át próbálkoztam, míg végül sikerült. 

Aztán 20 percen keresztül bent volt, ez idő alatt kaptam egy kis olvasnivalót, hogy hogyan kell tisztítani, elrakni stb. Aztán jött a kivétele... na az is beletelt némi időbe xD A bal szememből szinte első próbálkozásra sikerült. De a jobbal, jobban megszenvedtem, azt is majdnem 10 percig próbálgattam, mire kijött. És még holnap reggel is meg kell majd vele szenvednem. De annyira jó, hogy úgy is látok, hogy nincs rajtam szemüveg. Mert ha a szemüveg van rajtam, akkor vannak olyan részek ahol nem látok, ugye, ha felfelé nézek vagy ha le illetve két oldalra, de a lencsével ez nem így van. Olyan jó érzés volt, hogy megint láthatok szemüveg nélkül, már el is felejtettem, hogy milyen jó érzés volt. 

És a kontaktlencse mellé még egy tök jó napszemcsit is kaptam. Úgyhogy nagyon jó napom volt ma. És még lesz is remélhetőleg. Na mára asszem ennyi... ja és tessék kommentelni is, majd beállítom, hogy regisztrálás nélkül is lehessen! (:

ui.: na be is állítottam! Úgyhogy tessék kommentelni x)

____________________________________________________________________
*Szvsz: Szerény Véleményem Szerint (ha valaki nem tudná :D)

2008. június 18., szerda

Hm... egy hosszú nap


A mai napom kimondottan zsúfolt volt. Hajnali fél 6-kor arra ébredtem, hogy esik az eső. Hm mondom remek, hiszen ma egy csomó helyre el kell mászkálnom. Aztán arra gondoltam, hogy még visszaalszom, hiszen fél  9-kor kell csak kellnem. Fél  9-kor még mindig ömlött az eső és reménykedtem, hogy 11-re eláll, mert akkor találkoztam anyummal és mentünk a szemészetre.

Kiderült, hogy romlott szemem, a bal az minusz 3-as a jobb pedig minusz 2.75-ös. Aztán a szemészet után mentünk fényképet csináltatni, mert kell az új diákomhoz. Mindezekután indultunk beiratkozni az új sulimba. Úgyhogy mostantól hivatalosan is 9.c-és vagyok. Ami egy kicsit furcsa, mert az előző sulimban a c-sek azok a matekosok voltak és ami még ironikusabbá teszi a helyzetet, hogy én nem vagyok túl jó matekból x"D És megismerkedtem a leendő osztályfőnökömmel (mostantól csak ofő). Kedves hölgynek néz ki, remélem, hogy jól is tanít, mert az előző ofőm, rendes volt meg minden, csak nem tanított semmit xD
Itt még nincs vége a hosszú napomnak, mert miután hazaértünk még elugrottunk a közelben levő ofotértba, hogy kiválasszam az új szemüvegkeretemet, ami röpke fél órába telt csak. Holnap pedig megyünk vagy lehet, hogy csak egyedül megyek kontaktlencséért, mert az is lesz és napszemüveg is. Ja és azt nem is mondtam, hogy az új szemüveglencséim fényre sötétedőek lesznek. De jól néz ki a keret (fekete és alul nincs kerete) és a lencsék pedig szürkére fognak sötétedni, ami szerintem írtó jól néz ki a feket szemüvegkerethez.

De ennek a zsúfolt napnak az ellenére jó kedvem van és örülök, hogy lencsém is lesz meg fényresötétedő szemüvegem is, mert először még úgy volt, hogy vagy vagy, de megoldottuk és így lehet mind a kettő.

Ma más érdekes dolog nem is történt velem, azt leszámítva, hogy felmentem a sulim (ahova szeptembertől járni fogok) honlapjára és belenéztem a suliújság pár régebbi számába és kinek a vetét találtam benne? Természetesen az előző sulimban (ahol az elmúlt 8 évet töltöttem) tanító föcitanárom nevét, ráadásul egy olyan aranyköpéssel, amit nálunk is elsütött xD Olyan jót nevettem és rájöttem, hogy mennyire nagyon is hiányozni fog a sulim.... :( 
De az felvidít, hogy a mostani is milyen nagyon szép és milyen nagyon jó lesz odajárni az elkövetkezendő 4 évben :) Már alig várom! 

2008. június 17., kedd

Első lenne... vagyis...


Hol is kezdjem? Hát mondjuk az elején ;)

Igazából nem tudom, hogy mi okom volt most már harmadszorra blogot váltani. Talán valami újat akartam az életembe hozzni, vagy csak nem tetszett az előző. Igazából inkább a második volt az igazi ok. Az előző két blogot nem volt kedvem vezetni, nem volt kedvem beleírni a gondolataimat... meg el is felejtettem, hogy van blogom (: De azt hiszem, hogy ezt nem fogom elfelejteni, hiszen a nyáron több minden történik az emberrel, mint suliidőben :)  

Elmesélem, hogy azért mi is történt velem mostanában. Túl vagyok egy ballagáson, egy évzáron amikre sokáig úgy gondoltam, hogy nagyon szomorú események lesznek, de nem így történt, sőt én inkább vidámnak mondanám.

Az évzáró napja azért is volt számomra vidám, mert pár osztálytársammal... vagyis csak volt osztálytársammal megnéztük a Narnia 2-őt, és természetesen végig röhögtünk, meg beszélgettünk, meg röhögtünk. Utána pedig elmentünk "teázni", igaz, hogy senki nem ivott teát. De ittunk jegeskávét, meg limonádét, meg turmixot és persze vizipipáztunk is, hazafelé meg jót beszélgettünk.

Remélem, hogy még nagyon sokat fogjuk egymást láttni, és nem felejtjük el azt a 8 évet amit együtt töltöttünk. Sokszor próbáltam az elmúlt hetekben sírni... de nem ment, pedig olyan jó lenne ha ki tudnám sírni magamat. De úgy néz ki, hogy ennek nincs itt az ideje, majd máskor :) Addig is boldogítom a népeket és próbálom nem elfelejteni, hogy nekem olyanom is van, hogy blog  x)

Amúgy maga a film szerintem jó volt, bár az első jobban tetszett. Lehet, hogy ez azért van, mert többször láttam az elsőt, de ez a második se volt rossz. Alig várom, hogy megjelenjen DVD-n és újra megnézhessem (: